Hitelekkel minden ember találkozik élete során közvetlenül vagy közvetetten. Vannak olyanok, akik magáncélra, és vannak olyanok, akik vállalkozásuk fejlesztéséhez kérnek kölcsön. A hitelek a gazdaság motorját jelentik. Hasznuk abban rejlik, hogy a jövedelemből hónapok, évek során összespórolható összeget teszik szinte azonnal elérhetővé, így egy nagyobb értékű műszaki cikk, autó vagy ház megvásárlását vagy egy drága orvosi kezelést nem kell évekig halogatni, cégek esetében pedig a fejlesztésekkel, beruházásokkal nem kell addig várni, amíg az adott fogyasztási, termelési körülmények között és eszközök segítségével összegyűlik egy új gép vagy egy új telephely ára.
A hitelek lehetnek pár tízezer forinttól milliós, milliárdos összegűek is a megvalósítandó hitelcél és az adós bonitása szerint. A pár tízezer, százezer forintos hitelek jellemzően az úgynevezett rulírozó hitelkeretek, például a hitelkártya és a folyószámla-hitelkeret. A hitelkártya - melynek kamata jellemzően a legmagasabb a hitelek között – használata nagy odafigyelést igényel. Általában ezekhez a termékekhez bizonyos mértékű türelmi idő is kapcsolódik, amelyen belül a felhasznált összeget visszafizetve nem kell az adósnak kamatot fizetnie.
A folyószámlához kapcsolódó hitelkeret (a köznyelvben az OTP Bank hatására A-hitelként szokás említeni) esetében a számlát negatív tartományban is lehet használni a beállított keretösszeg erejéig. A folyószámla hitelkeret visszafizetése automatikusan történik, amikor a számlatulajdonos jövedelme a számlára érkezik vagy a számlára valamilyen jóváírás érkezik. Amennyiben a beállított hitelösszeg magasabb, mint az érkező jövedelem vagy jóváírás, és a hitelt a számla tulajdonosa teljes mértékben felhasználta, akkor előfordulhat, hogy a számla egyenlege folyamatosan negatív, erre pedig a bank folyamatosan felszámítja a kamatot is.
A következő lépcsőfok a személyi kölcsön, személyi hitel kategória. Ezeknél a hiteltermékeknél az elérhető hitelösszeg jellemzően néhány százezer forinttól néhány millió forintig terjed, futamidejük általában 2-7 év között mozog a folyósító banktól és az igénylő hitelképességétől függően. A bankok szabad felhasználásra és meghatározott, a megvalósítást követően igazolandó hitelcélra is elérhetővé teszik. Igénylésükkor csak jövedelmet szükséges igazolni, nem kell ingatlanfedezetet felajánlani, kamatozásuk jellemzően alacsonyabb a hitelkártya és a folyószámlához kapcsolódó hitelkeret kamatához képest.
A zálogtárgy – ezalatt nem a zálogházi hitelezést értem – bevonásával nyújtott hitelek, az úgynevezett jelzáloghitelek jelentik a következő lépcsőfokot. Az autóhitelek már kikoptak, ezért inkább az ingatlan terhelésével nyújtott hitelek a jellemzőek. Az eddigiekhez képest a hitelezők ebben a hiteltípusban adják a legolcsóbban a pénzt, futamidejük jellemzően 2-30 év közötti adóstól, hitelösszegtől függően. Lehetnek szabad felhasználásra folyósítottak vagy valamilyen, a megvalósítást követően igazolandó hitelcélra fordítottak. Az utóbbira a lakáscél és a hitelkiváltás a legáltalánosabban felhozható példa, ezek érhetőek el a legalacsonyabb kamattal.
Léteznek még úgynevezett lízing típusú finanszírozási megoldások gépjárműre és ingatlanra is. Gépjárműhöz már szinte csak az előbbi módon lehet hozzájutni, abban az esetben, ha nincs meg az autó, teherautó teljes vételára. Ebben a pénzügyi megoldásban az úgynevezett lízingcég lesz a vagyontárgy tulajdonosa, a lízingbe vevő pedig a vagyontárgy „bérlője” a lízingszerződés futamideje alatt. Ennek lejárta után a vagyontárgy átkerülhet a lízingbe vevő tulajdonába vagy maradhat a lízingcégnél is.
A jelzáloghitelek és az úgynevezett fedezetlen (zálogtárgy bevonása nélkül nyújtott hitelek) hitelek között nem csak hitelösszegben, kamatozásban és futamidőben lehetnek nagy különbségek, hanem az ügyintézés hosszában is. Fedezetlen hitelekhez néhány órán, napon belül hozzájuthatunk, viszonylag rövid időn belül ezek az igényelt összegek felhasználhatóak. A jelzáloggal biztosított hiteltermékek esetében már hosszabb idő telik el az igénylés és a folyósítás között. A bankok nem csak az igénylők jövedelmét vizsgálják meg, hanem a zálogtárgyat, jellemzően a fedezetbe vont ingatlant, ingatlanokat is. Mivel itt – többek között a magasabb hitelösszeg és a hosszabb futamidő miatt – a hitelező kockázata nagy és sok folyamat fut párhuzamosan a bank és az igénylő oldaláról is, ezért több hét vagy hónap is eltelik, amíg a hitel folyósításra kerül.
Manapság a korlátlan hitelfelvétel, a túlhitelezettség a jogszabályi korlátozások miatt már nem lehetséges az új igénylések esetében. Az összes hitelfelvevő személy jövedelmének maximum 50 %-a lehet az összes hiteltörlesztésre fordított összeg. Ez 400.000 Ft feletti jövedelem esetén maximum 60 % lehet. Ettől azonban a hitelezők lehetnek szigorúbbak, a saját szabályzataik alapján a hitelbírálat során ügyfélminősítést is végeznek, ezért lehetséges, hogy egy nem túl jó minősítésű igénylő nem kaphatja meg a jövedelme 50 %-nak megfelelő törlesztőrészletű hitelt, hanem csak kevesebbet. Ahogyan jövedelmet, úgy ingatlant sem lehet túlhitelezni. Maximum a piaci érték 80 %-a lehet az ingatlanon lévő teher, viszont ez szintén belső banki szabályozás és ingatlanfüggő körülmény. Ez az érték csak alacsonyabb lehet és jellemzően alacsonyabb is. Függhet az ingatlan elhelyezkedésétől, nagyságától, állapotától, tehát adott pillanatban az értékesíthetőségétől.
Konkrét hiteltermékekről az alábbi linkekre kattintva kaphat bővebb tájékoztatást.
Államilag támogatott lakáscélú hitel
Otthonteremtő kamattámogatott lakáscélú hitel
A tájékoztatás nem teljeskörű!
Ide kattintva találja a Magyar Nemzeti Bank hitellel, lízinggel kapcsolatos tájékoztatóit.
Bővebb információért és ingyenes konzultációért az „Elérhetőség” menüpontban adatai megadását követően küldjön üzenetet vagy hívjon az oldalon megadott telefonszámon!