Kicsit távolabbról indulva a Családi Otthonteremtési Kedvezményt egyedülállók, házasságban élők és élettársak is igényelhetik meglévő gyermekeikre. Később születendő gyermeket csak úgynevezett fiatal házasok vállalhatnak, ahol legalább az egyik fél nem töltötte be a 40. életévét az igényléskor.
Egyedülállók CSOK igénylése a mostani téma szempontjából teljesen egyszerű kérdés. A meglévő gyermekek után kapható meg a kedvezmény összege. Viszont ha már a támogatott gyermekekre vettek igénybe vissza nem térítendő támogatást, szocpolt, LÉT-et, LÉK-et vagy CSOK-ot, akkor annak összegét le kell vonni a most igényelt támogatás mértékéből. Tehát a múltbeli támogatás és a Családi Otthonteremtési Kedvezmény különbözete kapható meg.
Házastársak esetében ugyanez a helyzet. Itt azonban előfordulhat az az eset, hogy a házaspár valamelyikének vagy mindkét félnek van előző házasságából/kapcsolatából született gyermeke. Amikor a házaspár vagy az élettársak közösen nevelik előző kapcsolataikban született és közös gyermekeiket akkor azt a családtípust mozaikcsaládnak hívjuk.
A Családi Otthonteremtési Kedvezmény mértéke házaspárok igénylésekor nem változik attól függően, hogy a támogatásban részesülő gyermekek előző házasságokban születtek-e avagy sem, de ha valamelyik gyermek után igénybevettek már támogatást, akkor itt is csak a múltbeli támogatás és a Családi Otthonteremtési Kedvezmény különbözete kapható meg.
Az élettársi kapcsolatban gyermeke(ke)t nevelők viszont vakarhatják a fejüket, hogy pontosan mekkora az az összeg, amire jogosultak lehetnek, mivel kizárólag élettársak esetében tényező, hogy az előző kapcsolat(ok)ból származó gyermekek hányan vannak és, hogy van-e az élettársaknak közös gyermekük, sőt még az is bonyolíthat a helyzeten, ha a meglévő gyermekekre már vettek igénybe otthonteremtésre vissza nem térítendő támogatást. A továbbiakban ezeket a családokat fogom csak mozaikcsaládnak nevezni, mivel az élettársi kapcsolatban saját és/vagy közös gyermekeket nevelő szülőkre és gyermekeikre speciális feltételek vonatkoznak.
A Családi Otthonteremtési Kedvezményről szóló jogszabályok öt esetet különböztetnek meg egymástól a mozaikcsaládokra vonatkozóan, amiket példákon keresztül próbálok érthetőbbé tenni az alábbiakban.
Ha az élettársi kapcsolatban élő párnak közös gyermeke(i) van(nak), akkor ezen gyermek(ek) után a normál feltételekkel és összegben jár a Családi Otthonteremtési kedvezmény.
Ha az élettársak egyikének van(nak) gyermeke(i) korábbi kapcsolatából, aki(ke)t a jelenlegi élettársával közösen nevel és nincs közös gyermekük, akkor a Családi Otthonteremtési Kedvezmény a háztartásban nevelt gyermek(ek)re igényelhető a már ismert feltételek szerint.
Ha az élettársak egyikének van gyermeke korábbi kapcsolatából, akit a jelenlegi élettársával közösen nevel és van közös gyermekük, akkor a Családi Otthonteremtési Kedvezmény gyermekszám szerinti összege a meglévő gyermekekre igényelhető a már ismert feltételek szerint.
Például:
Az egyik félnek az előző kapcsolatából született egy gyermeke és a jelenlegi élettársával is van egy közös gyermekük. Ebben a példában két gyermek után igényelhető a támogatás.
Mindkét félnek vannak gyermekeik előző kapcsolataikból és ezeket a gyermekeket élettársakként együtt nevelik és nincs közös gyermekük. Ez az első olyan helyzet, ami bonyodalmat okozhat. Mégpedig azért, mert meg kell vizsgálni, hogy melyik félnek hány gyermeke van, azok után külön-külön mekkora támogatásra lennének jogosultak, és ezek közül melyik számukra a kedvezőbb.
Például:
Mindkét félnek van egy-egy saját gyermeke. Hiába nevelnek a közös háztartásban két gyermeket, mivel nem házasságban élnek, ezért csak az egyik gyermekre vehetik fel a Családi Otthonteremtési Kedvezményt. Így a házasságon kívüli kapcsolat új lakás vásárlásánál/építésénél 2.000.000 Ft veszteséget, míg használt lakás vásárlásánál/bővítésénél 830.000 Ft mínuszt jelent a Családi Otthonteremtési Kedvezmény összegében.
De ügyelni kell a lakás méretére is. Új lakás vásárlásakor/építésekor csak a támogatásban részesülő gyermekek számát kell figyelembe venni. Használt lakás vásárlásakor pedig hiába csak egy gyermekre vehető igénybe a támogatás, mégis az együttköltöző gyermekek számát kell a lakás kiválasztásánál, bővítésénél figyelembe venni.
Egy másik mozaikcsalád esetében:
Az egyik félnek egy saját gyermeke van, a másik félnek pedig kettő. Itt két gyermekre vehető igénybe a Családi Otthonteremtési Kedvezmény, mivel az a kedvezőbb. Ennek a háromgyermekes párnak a házassági anyakönyvi kivonat hiánya új lakás vásárlásakor/építésekor 7.400.000 Ft-nyi, míg használt lakás vásárlásakor/bővítésekor 770.000 Ft-nyi támogatás elvesztését eredményezi.
Ebben a példánkban az élettársak előző kapcsolataikból született gyermekeiket és közös gyermekeiket nevelik a háztartásukban. A 4. esethez hasonlóan itt is meg kell vizsgálni, hogy melyik félnek hány saját gyermeke van, melyik a kedvezőbb, és ahhoz a gyermekszámhoz kell hozzáadni a közös gyermekek számát. Például az élettársak előző kapcsolataikból született egy-egy saját gyermeküket nevelik és van egy közös gyermekük is. Hiába nevelnek három gyermeket, csak kettőre vehetik igénybe a Családi Otthonteremtési Kedvezményt. Az egyikük előző kapcsolatából született gyermekükre és a közös gyermekükre. A házassági anyakönyvi kivonat hiánya tehát ebben a példában is új lakás vásárlásakor/építésekor 7.400.000 Ft-nyi, míg használt lakás vásárlásakor/bővítésekor 770.000 Ft-nyi támogatás elvesztését jelenti. Egy másik példában az egyik félnek egy, míg a másiknak két saját gyermeke van és egy közös gyermekük is született. Ilyenkor kettő előző kapcsolatból származó és egy közös gyermeket kell számolni, tehát új lakásra vonatkozóan már megkapható a 10.000.000 Ft-os Családi Otthonteremtési Kedvezmény, de használt lakás vásárlásakor/bővítésekor 550.000 Ft hátrányba kerülnek a mozaikcsaládok a három és négy gyermekre igényelhető támogatás különbsége miatt.
Összességében látható, hogy a mozaikcsaládokat az állam kevésbé preferálja és ez sok esetben, mint a fenti példákban is, milliós támogatási összegektől való elesésben mutatkozik meg. Emellett a már felvett támogatások összegei is csökkentik a ténylegesen megkapható támogatás összegét. Ezért a mozaikcsaládban élőknek érdemes még jobban, még körültekintőbben megismerni a lehetőségeiket és az igénylésben szakember, hitelszakértő segítségét kérni.
A Hitelszakerto.com teljes tartalma tájékoztató jellegű és nem teljeskörű, szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul. Nem minősül pénzügyi szolgáltatás vagy biztosítási termék kiválasztására irányuló, valamint nem minősül jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek).
Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően!
A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárom.